Alap palacsintatészta

Na ez egy sima palacsintatészta lenne, de mégsem az. Ami a különlegessége, hogy – a hagyományos változattól eltérően – teljeskiőrlésű liszt is van benne. A teljeskiőrlésű liszt fajtáját Te választod meg, ez ízlés és a közeli boltban kapható termékkör kérdése, lehet például teljeskiőrlésű zab-, rozs-, búza- vagy tönkölybúzaliszt. Ahogy azt már az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás alapjainál megtanultuk, ez azért lényeges, hogy hozzájáruljunk a napi rostbevitelünkhöz. Egy így készített palacsinta a rostok miatt jobban laktat, a vércukorszintünket lassabban emeli meg, plusz a bélműködésünknek is jót teszünk! Otthon most éppen teljeskiőrlésű tönkölybúzaliszt volt, így a receptet is így írom le.

Hozzávalók (6 darabra):

  • 60g teljeskiőrlésű tönkölybúzaliszt
  • 50g finomliszt
  • 240 ml tej
  • 1 nagyobb tojás
  • 1 evőkanál olaj
  • Fél csipet só
  • Fahéj ízlés szerint

Elkészítés:

Egy nagyobb keverőtálban a liszthez szép fokozatosan hozzáadom a tejet (kézi habverővel keverem el), majd a többi hozzávalót. Ezután úgy mint egyébként, egy merőkanálnyi tésztát kiveszel a tálból és szép egyenletesen eloszlatom a – kis olajjal kikent – serpenyőben. Kis lángon szép aranybarnára megsütöm mindkét oldalát.

A tésztájába reszelhetsz egy kis almát, körtét, vagy pakolhatsz bele villával összetört banánt. Töltelék kérdésében így látatlanul szabad kezet adok 🙂 Én a túrókrémet ajánlanám, melyet zsírszegény túróból, egy mérsékelt cukormennyiség, egy kanál sovány tejföl vagy joghurt, és narancshéj hozzáadásával könnyen össze is tákolhatsz – ezáltal teljes értékű fehérje is becsusszan a szervezetbe!

Cukorbetegség, inzulin rezisztencia esetén eritrit, stevia vagy xilit hozzáadásával készült töltelékben gondolkodj! 😉